Ady Endre

Ady a Költő, aki Verseivel is harcolni akar. Állandó szeretethiányban szenved, felvállalja a tragikumot, amely az élete része, és a költészetének ihletője.

1906-ban megjelent Új versek címú kötetről és annak írójáról Bölöni György, Ady egyik barátja így vélekedett: „Magyarországon nagyobb feltűnést író és könyv nem okozott”

Ady tisztában volt azzal, hogy sokan próbálják utánozni újszerű stílusát, véleményének Duk-duk-affér c. művében hangot is adott: „…nincs közöm az ún. modernekhez…nevemben egy csomó senki mozog”.

És hogy mi is volt 1906-ban?

1906-ban Ady 29 éves volt, már eltöltött 1 évet Párizsban a „szép ámulások szent városában” azzal a bizonyos hőn szeretett Adéllal. Hazatérése után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, cikkeket írt és verseket (elég sokat).

A költőt minden irányból támadták, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal, magyartalansággal vádolták, habár akadt aki mellé állt. (pl. Vészi József a Budapesti Napló főszerkesztője)

Az igazi Ady-s hang, az a felleget megrezegtető, kaput döngető, féltékeny vagy elismerő pillantásokat teremtő verseskötet csak 1906-ra született meg, Új

versek címmel.

A kötet mindenben eltért a megszokottól: újszerű volt a szimbolista stílus, nem is beszélve a szókimondó, prüdizmust romboló hangvételéről és a költő „sajátos” arisztokratikus önszemléletéről. Így hát űzött vaddá vált magyar honban… harcolt ő mindenkivel: magával, a verseivel, a kritikusaival, az élettel és Lédával is, azzal a nővel, akihez menekült, hogy nyugalmat leljen.

Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak

Tükre szemed,

Mert engem nézett.

Te vagy a bölcse,

Mesterasszonya

Az ölelésnek.

Áldott ezerszer

Az asszonyságod,

Mert engem nézett,

Mert engem látott.

S mert szeretsz:

Nagyon szeretlek

S mert engem szeretsz:

Te vagy az Asszony,

Te vagy a legszebb.

Ady szívét adta Lédájának, a feltétele nem más mint, hogy Asszonya is szeresse. Mégis, mi volt az, amely képes volt megfékezni a beteljesülést kettőjük között?

Adél férjes asszony volt, habár ez Adynak nem jelentett akadályt (örökké a társadalmi normák ellen küzdött),

1903-ban a költő 26 évesen találkozik a tőle 5 évvel idősebb nővel, a találkozás végzetszerű…

Király István Lédáról: ”Szokatlan ruhája, komoly meleg hangja, mély nézésű, kékeszöld őszi szeme egy vágyott távoli világ üzenetét hozza.”

Félig csókolt csók

Egy félig csókolt csóknak a tüze

Lángol elébünk.

Hideg az este. Néha szaladunk,

Sírva szaladunk

S oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.

Égünk és fázunk.

Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,

Ajkad csupa vér.

Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen

Megbékült holtak,

De kell az a csók, de hí az a tűz

S mondjuk szomorúan:

Holnap, Majd holnap.

Ady és Léda „csókokban élő csóktalanok” voltak, mindketten vágytak a szerelemre, de ilyen tűzben élni nem lehetett, csak elégni …

Miért? Miért nem lehetett „csak úgy „ lobogni?…Lobogni halk szavakkal, mozdulatokkal…

Mindketten a szenvedélyek hajszálvékony pengéjén táncoltak. A szerelem mámorában összeborultak, majd ellökték maguktól a másikat.

A csókok így váltak félig csókolt csókokká, kínná, a beteljesületlen szerelem jelképévé.

Ady mitikus alakká emelte szerelmét, Léda volt az Asszony, aki kárhozatba sodorta a férfit, ő az öröm és a kín,… a szabadság és a rabság, …a Nő akihez és akitől menekül.